Hírek sport

Elképesztő lélekjelenléte volt a dán csapatkapitánynak Eriksen összeesésekor

Lars Ronbog / FrontZoneSport via Getty Images
Lars Ronbog / FrontZoneSport via Getty Images

Az egész világ lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy Christian Eriksen életéért küzdöttek a futballpályán, a Dánia-Finnország Európa-bajnoki mérkőzésen. A skandinávok középpályása az első félidőben esett össze a pályán, végül szerencsére stabil állapotban került a kórházba.

Kapcsolódó
Eriksent stabil állapotban vitték kórházba
Christian Eriksent a pályán élesztették újra, a mérkőzés félbeszakadt.

Az esetnél egészen elképesztő lélekjelenlétről tanúskodott a dán válogatott csapatkapitánya, Simon Kjaer. A középhátvéd elsőként érkezett meg Eriksenhez, akit rögtön stabil oldalfekvésbe fordított és gondoskodott róla, hogy ne tudja a nyelvét lenyelni. Beszámolók szerint szintén ő volt az első, aki szívmasszázst adott a középpályásnak, amikor rájött, hogy nagyon nagy a baj.

Miután az orvosi segítség megérkezett, a csapattagok körbeállátk az orvosokat, hogy ne készülhessen kép az életéért küzdő társukról, majd Kjaernak arra is volt gondja, hogy Eriksen feleségének, valamint a válogatott többi tagjának is támaszt nyújtson. A finnek elleni mérkőzés után a közösségi médiában rajongók, játékosok és újságírók egyöntetűen magasztalták a védőt, teljes joggal. Könnyen lehet, hogy annak köszönhető Eriksen állapotának stabilizálása, hogy Kjaer azonnal cselekedett.

Kapcsolódó
Történelmet írtak a finnek a meccsen, amelyen újra kellett éleszteni a dánok sztárját
Dánia 23-szor, Finnország egyszer próbálkozott kapura lövéssel a meccsen, mégis a finnek nyertek 1-0-ra. A dánok 11-est is hibáztak, de abban a lelkiállapotban ez nem volt meglepő.

Érdemes megjegyezni Anthony Taylor játékvezető szerepét is, aki tökéletesen járt el bíróként és döntésével hozzájárult ahhoz, hogy azonnal pályára rohanhassanak az orvosok. Az ő döntése is nagyon fontos volt, hiszen így juthatott Eriksen profi segítséghez a leggyorsabban.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik