Halálcsoport ide vagy oda, ők lehetnek a magyar nyertesei az Eb-nek

Bár a magyar válogatott az Európa-bajnokság legkeményebb csoportjába került, a torna így is kiugrási lehetőséget jelenthet néhány játékosunk számára. Mutatunk négy játékost, aki jó teljesítménye révén szintet léphet a karrierjében.
Kapcsolódó cikkek

Szalai Attila

A 23 éves védő szép csöndben az egyik legfontosabb, legmegbízhatóbb játékosa lett a magyar válogatottnak. A Nemzetek Ligájában és a vb-selejtezők során is stabil pontja volt a védelemnek, és klubjában, a török Fenerbahcéban is elég volt neki néhány találkozó, hogy megkedveltesse magát a szurkolókkal.

Példaképe a Liverpool holland védője, Virgil van Dijk, aki hosszú sérülése miatt úgy döntött, inkább kihagyja a tornát, hogy százszázalékos állapotban kezdhesse el a következő idényt.

Kapcsolódó
Nekünk Szoboszlai hiányzik a legjobban, de őket is szívesen néztük volna az Eb-n
Nem Szoboszlai Dominik az egyetlen nagy hiányzó az Európa-bajnokságon, összeszedtünk egy csapatnyi klasszist, akit nem csodálhatunk a következő négy hétben.

Szalai viszont ott lesz a tornán, ahol az egész magyar válogatottra szép kihívás vár, de egyértelműen a védelmen lesz a legnagyobb nyomás, hiszen Cristiano Ronaldót, Bruno Fernandest, Karim Benzemát, Kylian Mbappét vagy éppen Timo Wernert kellene valahogy megzabolázni.

Kapcsolódó
Szalai Attila: Meg fogjuk mutatni, hogy mi is jó minőséget képviselünk
A válogatott védője szerint rosszul teszi az a csapat, amely lebecsül minket.

Szalai édesapja, aki korábban szintén játszott a válogatottban, azt mondta, fia sosem volt az az izgulós típus, és már gyerekként hozzászokott az osztrák Rapidnál ahhoz, hogy korosztálya legjobbjaival viaskodhat.

A vagányságára az Eb-n is szükség lesz, és a számok is azt mutatják, hogy nem véletlenül került a figyelem középpontjába: amíg januárban még 800 ezer euróra taksálta őt a Transfermarkt, ma már 7 millió euró szerepel a neve mellett, amivel három Bundesliga-légiós, Willi Orbán, Gulácsi Péter és Sallai Roland után ő számít a magyar válogatott negyedik legértékesebb játékosának.

Kapcsolódó
Minden nap elvégeztük a plusz munkát, amit az edzéseken nem kapott meg
Szalai Attila az egyik legígéretesebb fiatal magyar játékos. Télen szerződött a török Fenerbahcéhoz, ahol mindössze tíz meccs elteltével közönségkedvenc lett. De hogyan jutott idáig?

Schäfer András

„Schäfer András ilyen, megvan benne is az az egészséges bolondság, hogy nem érdekli, ki áll vele szemben, akkor is belemegy a párharcba, nem fél senkitől. Nem mérlegel, hanem felvállalja a kemény játékot. Más poszton játszik, mert ő középpályás, de a stílusa nagyon hasonló

– nyilatkozta 2017-ben Torghelle Sándor, amikor arról kérdeztük, akkori MTK-s csapattársai közül kinek hasonló a habitusa, karaktere az övéhez.

Schäferben nemcsak mindenki Sanyija látta meg a potenciált, hanem az olasz Genoa is, amely 2019 januárjában leszerződtette az addig mindössze 16 NB I-es bajnokin játszó ifjoncot. A Genoa híres arról, hogy temérdek játékost begyűjt, majd elpasszolja őket kölcsönbe, ez történt Schäferrel is, akit előbb a Chievóhoz, majd a DAC-hoz küldtek, és a középpályás végül a dunaszerdahelyieknél ragadt meg.

Mivel Schäfer DAC-os csapattársa, Kalmár Zsolt, valamint a legkreatívabb játékosunk, Szoboszlai Dominik is kihagyja az Eb-t, így Marco Rossinak át kellett variálnia a középpályát, és úgy tűnik, a kísérletezésnek Schäfer lett a nyertese. Ciprus ellen gólt lőtt, és harcosságát kihasználva büntetőt harcolt ki, majd az írek elleni meccs után Rossi külön kiemelte őt, megemlítve, hogy a 22 éves középpályás bejátszotta magát a kezdőbe.

Nagy Ádám

Az előző Eb idején mindössze 21 éves volt, így a magyar csapat legfiatalabb tagjának számított, de a négyből három meccset végigjátszott, ami mutatja a fontosságát. Négy évvel idősebben még mindig stabil helye van a csapatban, a válogatott legutóbbi 14 mérkőzéséből csak egyet hagyott ki, a San Marinó-i vb-selejtezőt.

Négy éve az Eb után Nagynak sikerült szintet ugrania, mivel az olasz Bolognához igazolt, ráadásul az üzlettel még a játékos akkori klubja, a Fradi is jól járt, mivel a 300 ezer eurós kivásárlási ár helyett végül 1,8 millió eurót kapott érte.

Nagy első olaszországi évében egész sok lehetőséget kapott, 1810 perc jutott neki a Serie A-ban, a következő két szezonban viszont összesen 1684, így érthető, ha váltott, és az angol másodosztályú Bristolban folytatta.

A három nyelven beszélő, mindig választékosan nyilatkozó Nagyot gyakran éri az a kritika, hogy biztosra megy a passzaival, és lehetne kicsit bátrabb. Ha emlékszünk a 2016-os Eb magyar-izlandi meccsére, ott Nikolics öngóllal végződő beadása előtt ő adta a kulcspasszt; amennyiben a szorgalmas gürizés mellett idén is látunk tőle hasonló villanásokat, akkor lehet, hogy ismét lép egy lépcsőfokot, és nem az angol másodosztályt a 19. helyen záró Bristolban kezdi az őszt.

Varga Kevin

Gyerekként még úszóversenyeken gyűjtötte az érmeket, aztán végül a focinál kötött ki. Az NB I-ben a 2017-2018-as idényben mutatkozott be, három gólja nem festett rosszul, de a hét gólpassz még imponálóbb volt. A sors fura fintora, hogy legjobb NB I-es számait abban az idényben produkálta (4 gól, 11 gólpassz), amikor a Debrecen nagy meglepetésre kiesett az élvonalból.

Az NB II-ben azonban csak öt meccs jutott neki, mert lecsapott rá a török Kasimpasa, amelynél 4 gól és 4 gólpassz került a neve mellé. A mindkét szélen használható Varga már a válogatottban is meglőtte első gólját, a törökök ellen akkora sprintet vágott ki a saját 16-osától indulva, hogy félő volt, elfogy a szufla a végére, de maradt még ereje egy precíz lövésre.

A sebessége és a cselezőkészsége révén Varga hasznos tagja lehet a csapatnak, Rossi Ciprus és Írország ellen is kezdőként számított rá, de sanszos, hogy az Eb-n Sallai játszik majd Szalai Ádám mellett, Varga pedig csereként beszállva hozhat új lendületet.