Hírek sport

Marco Rossi elmondta, miért nem megy ki a játékosaival megtapsolni a közönséget

Alex Livesey - UEFA/UEFA via Getty Images
Alex Livesey - UEFA/UEFA via Getty Images

A magyar válogatott nagy csatában maradt alul Portugáliával szemben kedden, majd szombaton döntetlent játszott a világbajnok franciák ellen.

Mindkét mérkőzésen telt ház és hatalmas hangzavar támogatta a mieinket, amiért Marco Rossi szövetségi kapitány is köszönetet mondott. A szakember Facebook-oldalán tette közzé gondolatait.

Nagyon meg vagyok hatódva, nem csupán az eredmény miatt, hanem attól a sok szeretettől, amelyet kapok. Teljes szívemből köszönöm! Köszönöm mindnyájatoknak, a szurkolóknak, a stábnak, és mindenekelőtt a játékosoknak

– írta Rossi.

Ezen kívül még egy témát érintett az olasz edző. A mérkőzések végén a magyar válogatott tagjai mindig kimentek a pályára megtapsolni a közönséget és közösen elénekelni a himnuszt. Ezeken viszont sosem vesz részt Rossi. Most azt is elmondta, miért.

„Amikor a meccs után nem megyek a játékosaimmal a lelátókhoz, annak csupán egy oka van: azt szeretném, hogy minden taps és figyelem a játékosaimnak és a pályán nyújtott teljesítményüknek szóljon.”

Az utolsó, szerdai csoportmérkőzést viszont már nem Budapesten, hanem Münchenben játsza a magyar csapat a németek ellen.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik