Olyat kérdeztek Gareth Bale-től, hogy szó nélkül otthagyta a riportert

Wales csúnyán elbukott Dániával szemben a szombati nyolcaddöntőben, de a meccs utáni interjú talán jobban kiakasztotta.
Kapcsolódó cikkek

Dánia 4-0-ra ütötte ki Walest az Európa-bajnokság nyolcaddöntőinek első mérkőzésén, szombaton.

Kapcsolódó
Wales összeomlott a végére, Dánia simán negyeddöntős az Eb-n
A duplázó Dolberg túl jól ismerte az amszterdami arénát, az északiak a legutóbbi két meccsükön nyolc gólt szereztek.

A találkozó után érthető módon csalódottak voltak a walesiek, de Gareth Bale csapatkapitányként így is interjút adott a vereséget követően. A Real Madrid támadója már a meccs előtt is hangsúlyozta, hogy nem a személye a fontos, csak a válogatott számít. Talán éppen emiatt is akadt ki, amikor rákérdezett a riporter, ez volt-e az utolsó meccse Wales színeiben, mint ahogy arról pletykálnak. Bale egyszerűen otthagyta az interjút.

Bale-ről az a hír járta, hogy visszavonulhat a válogatottból, de egyelőre még az sem világos, hogy melyik klubban folytatja a karrierjét, így sok kérdést kap ezekkel kapcsolatban. Egy ilyen frusztráló eredmény után nem volt hajlandó a jelek szerint újra erről értekezni.