Hírek sport

„Sokat ad, de még többet elvesz” – a futball kegyetlenségéről beszélnek a svédek a kiesés után

Paul ELLIS / POOL / AFP
Paul ELLIS / POOL / AFP

Andrij Sevcsenko, az ukrán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint az Európa-bajnokság keddi nyolcaddöntőjében, Svédország ellen aratott 2-1-es győzelemmel csapata kiérdemelte az ország szeretetét. A szakember a hosszabbításos, glasgow-i összecsapás után kiemelte, a mérkőzésen mindkét fél nagyszerűen teljesített, az ő taktikájuk pedig jól működött.

„Próbáltuk irányítani is a játékot, de ez nem mindig sikerült. Érdekes meccs volt, egyik csapat sem akart veszíteni, és a végén a miénk volt a drámai befejezés.

Ezzel a teljesítménnyel és elhivatottsággal a csapatom kiérdemelte az ország szeretetét.

A mérkőzés legjobbjává választott Olekszandr Zincsenko közölte, a csoportkörös teljesítményét ért sok kritika után nehéz volt a nyolcaddöntőre koncentrálnia, pedig ő is érezte, hogy képes többet adni a válogatottnak.

„Ez egy történelmi eredmény, mindenkinek azt javaslom, hogy ünnepeljen, mert csak egyszer élünk, és lehet, hogy soha többé nem lesz alkalmunk átélni ilyen pillanatokat” – nyilatkozta.

Kapcsolódó
„Ha hibázol, belehalsz” – bejött az angol kapitány kockáztatása
Ha Raheem Sterling gólt szerez, nem tud hibázni Anglia.

Csapattársa, Mikola Matvijenko elmondta: Artem Beszjegyin kivételével mindannyian nagyon boldogok voltak, és társának ajánlotta a győzelmet és a továbbjutást. A védő reményét fejezte ki, hogy a mérkőzés hajrájában csereként beállt, majd lecserélt társuk sérülése nem annyira súlyos, mint elsőre tűnt.

A 106. percben becserélt és a 121. percben győztes gólt szerző Artem Dovbik hangsúlyozta: nem tartja hősnek magát, bár mindenki ezt mondta róla.

Janne Andersson, a svédek szövetségi kapitánya szerint hirtelen lett vége számukra mindannak, amit addig építettek, pedig közel jártak a folytatáshoz.

„Mindenki csalódott és csendes volt az öltözőben. Ilyenkor edzőként nem lehet mit mondani, mert semmi sem segít. Ezt csak az idő gyógyíthatja meg” – nyilatkozta.

Kapcsolódó
Így folytatódik péntektől a foci-Eb
Már a legjobb nyolc között jár a mezőny.

Emil Forsberg, a svédek középpályása elmondta: abban a hitben volt, hogy az övék a jobb csapat, és többet érdemeltek volna a találkozón, de végül minden máshogy alakult. Hozzátette, a hosszabbításban emberhátrányban már különösen nehéz dolguk volt. Forsberg a svédek négy Eb-meccsén négy gólt szerzett – Ukrajna ellen a 43. percben ő egyenlített –, de úgy vélte, inkább maradt volna a nyolcaddöntőben gól nélkül, és továbbjutottak volna.

Csak szomorúságot érzek, ennél többre vágytunk.

Csapattársa, Dejan Kulusevski hangsúlyozta, a francia válogatott hétfői, nyolcaddöntős búcsúját követően megállapította, hogy a „futball kegyetlen”, és ezt egy nappal később a saját bőrükön is tapasztalhatták.

A futball sokat ad, de még többet elvesz

– nyilatkozta. Hozzátette, a győzelem érdekében sok energiát fektettek a játékba, így a hosszabbításban reménykedett a tizenegyespárbajban. A utolsó pillanatban kapott gól viszont “kés volt a szívébe”.

Ukrajna a szombati negyeddöntőben Angliával találkozik, a mérkőzést 21 órától Rómában rendezik.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik