Henk ten Cate kizárta annak a lehetőségét, hogy valaha is a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya legyen.
Az MTK egykori szakvezetőjének neve felröppent a sajtóban, mint a gyenge Eb-szereplés miatt lemondott Frank de Boer esetleges utódja, azonban a De Telegraafnak elmondta, hogy nem érdekelné a dolog.
„Nem vagyok elérhető. Nico-Jan Hoogma igazgató ettől még felhívhat, hogy végre elnézést kérjen azért a karaktergyilkosságért, amelyet a szövetség megpróbált elkövetni velem szemben 2017-ben” – nyilatkozta.
Ten Cate azt állítja, hogy négy éve Danny Blind menesztését követően Hans van Breukelen technikai igazgató hosszas tárgyalás után neki ígérte a posztot. A korábbi kiváló kapus később ezt nyilvánosan letagadta és Dick Advocaatot nevezte ki.
A Nos.nl portál szerint a hét elején kiderült, hogy Joachim Löw, Erik ten Hag és Alfred Schreuder sem vállalná a feladatot.