Pirotechnikai eszközök és kábítószer birtoklása, illetve „alkotmányellenes szervezetek jelképeinek használata” miatt 18 magyar szurkolót tartóztatott le a müncheni rendőrség a Németország-Magyarország Eb-csoportmeccs után.
A mérkőzés után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter amiatt panaszkodott, hogy akik kint voltak szurkolni Münchenben, mindannyian érezhették a folyamatos provokációkat, azt a bánásmódot, ami a korrektségtől viszonylag messze van. Szijjártó azt is hozzátette, szokatlanul és megdöbbentően ellenséges, inkorrekt hozzáállást tapasztaltak a bajor hatóságok részéről.
A Népszava úgy tudja, a meccsen történtek miatt sor került egy másik egyeztetésre is, Tordai-Lejkó Gábor müncheni főkonzul találkozott Karl Michael Scheufele bajor belügyminiszter-helyettessel, akinek panaszkodott a rendőri fellépés miatt.
A meccs előtt a német sajtóban arról esett a legtöbb szó, hogy az UEFA nem engedte, hogy szivárványszínben világítsák meg a müncheni Allianz Arenát, amit a helyiek a magyar Országgyűlés által megszavazott melegellenes pedofiltörvény elleni tiltakozásnak szántak.
A meccs előtti órákban a németországi LMBTQ-szervezetek szivárványos zászlót osztogattak a stadion előtt, a német drukkerek egy része pedig kifütyülte a magyar himnuszt, ami alatt egy német mezt viselő drukker szaladt be a pályára szivárványos zászlóval.
A magyar drukkerek válaszul hátat fordítottak a pályának a német himnusz alatt, és a meccs előtt, illetve alatt is lehetett homofób rigmusokat hallani a magyar szektorból.