Hírek sport

Eldőlt, ki vezeti az Eb-döntőt

Jonathan NACKSTRAND / POOL / AFP
Jonathan NACKSTRAND / POOL / AFP

A holland Björn Kuipers fújja majd a sípot a labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi angol-olasz döntőjében.

A 48 éves bíró 2006 óta vezet nemzetközi mérkőzéseket, és ő lesz az első holland, aki Eb-finálét dirigálhat.

Kuipers eddig hét alkalommal fújta a sípot az UEFA égisze alá tartozó versenysorozat döntőjében,

többek között ő volt a játékvezetője a 2014-es Bajnokok Ligája- és a 2013-as, illetve 2018-as Európa Liga-finálénak.

A mostani Eb-n két csoportmérkőzést – a dán-belgát és szlovák-spanyolt –, valamint a dán-cseh negyeddöntőt vezette. Az angol-olasz összecsapás vasárnap 21 órakor kezdődik a londoni Wembley Stadionban.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik