Bántalmazták a dán szurkolókat az angol drukkerek

Egy nő haját megtépték, kislányokat leköptek a Wembleyben.
Kapcsolódó cikkek

Egy dán szurkoló, aki részt vett az Európa-bajnokság szerdai elődöntőjén a Wembley Stadionban, azt állítja, hogy az angol drukkerek megtámadták és bántalmazták, amikor a meccs után hazafelé tartott, írta a Guardian.

Kapcsolódó
Chiellini elmagyarázta, miért röhögött az Eb-elődöntőben
Jordi Alba félreértette az éremfeldobást, az olasz védő pedig majd megszakadt a nevetéstől.

Jeanette Jörgensen 15 éve él Nyugat-Londonban, három unokatestvérével ment el az Anglia–Dánia összecsapásra, miután sikerült jegyeket szerezni a Dán Labdarúgó Szövetségen keresztül.

Amikor a meccs után elsétáltunk a stadiontól, az emberek azt üvöltözték nekünk, hogy nem tartozunk oda. Megpróbálták elvenni a dán zászlóm, majd elkezdték húzni a hajamat is. Nem hittem el, hogy ez történik. Elég ijesztő volt

– nyilatkozta.

Elmondása szerint a csoport hat-hét 20 és 40 év közötti angol szurkolóból áll.

Beszéltem a rendőrséggel, de nem vagyok biztos abban, hogy bármit is tettek. Annyira megijedtem, hogy csak haza akartam érni.

Az Evening Standard beszámolója szerint egy kilencéves kisfiú egy emeletes busz felső szintjére menekült, amikor apja ugyancsak összetűzésbe került pár huligánnal, akik gyomorszájon ütötték.

De beszámolók szerint néhány fiatal dán szurkolót is leköptek, amikor beléptek a stadionba.

„A 11 és 14 éves lányaim nem merték megmutatni dán mezüket, mert az angol szurkolók megfélemlítették őket. Amikor beléptünk a stadionba, leköptek minket, és az emberek sértéseket vágtak a fejünkhöz.” – mesélte Sigrun Matthiesen Campbell a dán DR portálnak.