Élő Közvetítés

84 percig élt a magyar álom, Ronaldo Eb-csúcsot döntött

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Nagyszerűen játszott és megérdemelt volna legalább egy pontot a magyar labdarúgó-válogatott, amely Portugália ellen 84 percen át tartotta a gól nélküli döntetlent, de a hajrában az Eb-címvédő a kétgólos Cristiano Ronaldo vezetésével 3-0-ra nyert.

Nagyszerű hangulat, közel telt ház fogadta a csapatokat, és aki jegyet váltott, láthatta, hogy a portugálok már a mérkőzés elejétől átvették az irányítást.

Kapcsolódó
Csalódott a futballrendszerben, 200 eurót tett a három magyar vereségre
Egy portugál lapnak nyilatkozott a korábbi csatár, Zoltán, aki most taxisként dolgozik.

Abban még a szaklapok sem voltak biztosak, hogy Fernando Santos 4-3-3-as vagy 4-2-3-1-es rendszerben küldi pályára csapatát, de nagyon ki sem derült, mert az első harminc percben a tizenhatosunk előtt adogattak, és teljesen beszorították a magyarokat.

A 6. percben Jota nagy lövését védte Gulácsi, majd Ronaldo lövését is hárította. A portugálok kicsiben, gyorsan járatták a labdát, sokkal többet birtokolták is, de annyira nem volt kínos, mint előző este a svédek antifutballja.

A 27. percben Orbán rutinjára volt szükség, a Leipzig védője gyönyörűen szerelte a 16-oson belül Bernardo Silvát. A meccs egyik legjobbja viszont Schäfer András volt, aki bátran szerelt, próbált bekapcsolódni a támadásokba, a középpályán egyértelműen ő volt a legaktívabb.

A portugálok technikai fölényét mutatja, hogy bő félórának is el kellett telnie, hogy a magyarok végre hat-hét egymást követő passzal jelentkezzenek. Sőt, a 37. percben helyzetig is eljutottunk: Szalai Ádám fejesét Rui Patríciónak kellett védenie.

A hajrában még két nagy portugál helyzet kimaradt, előbb Jota közeli lövését védte Gulácsi, majd egy balról középre lőtt labdára Ronaldo robbant be, de öt méterről a léc fölé bombázott.

Szünet után folytatódott a portugál nyomás, a 47. percben Pepe fejesét védte bravúrral Gulácsi. Válaszul Szalai Ádám ritka megoldásra vállalkozott, távoli lövését azonban védte a portugál kapus, aki pár perccel később Sallai löketét is hárította.

Amíg az első félidőben nem ment az összjáték, mert a második-harmadik passzba belehibáztak a játékosok, addig a szünet után sokkal jobb teljesítményt nyújtott a válogatott.

A 68. percben ismét Gulácsi tudására volt szükség, szépen védte Bruno Fernandes 23 méteres lövését.

A közönség tombolt, mert ez a magyar csapat nem úgy nézett ki, mint amelyik ne bírná a meccs végét. Sőt, a 80. percben Schön Szabolcs góljánál megvolt a hangrobbanás is, kár, hogy a cserejátékos méteres lesen kapta a labdát, így a bíró kifelé ítélt szabadrúgást.

A sors azonban nem volt kegyes hozzánk: a 85. percben Bruno Fernandes beadása Szalai Attiláról lecsorgott, éppen Guerreiro elé, aki 12 méterről lőtt, a labda Orbánon megpattanva a jobb alsó sarokba pattan (0-1).

Egy perccel később Renato Sanches szólója után kiugratta Rafa Silvát, akit Orbán elgáncsolt. A tizenegyest Ronaldo bevágta a bal sarokba (0-2).

És még nem volt vége, a 92. percben egy szép játék végén Ronaldo került ziccerbe, kicselezte Gulácsit is, és beállította a 3-0-s végeredményt.

Ronaldo összesen már 11 Európa-bajnoki találatnál jár, ezzel ő a legeredményesebb.

Az Opta statisztikája elszomorító: Portugália az első csapat az Európa-bajnokságok történetében, amely egy meccs utolsó tíz percében három gólt is tudott szerezni.

Jún. 15. Június 15. 18:00
Budapest Puskás Aréna

Ruben Días
R. Días
38
Schäfer András
A. Schäfer
65
Nego Loic
L. Nego
65
Bernardo Silva
B. Silva
71
Rafa Silva
R. Silva
71
Sallai Roland
R. Sallai
77
Schön Szabolcs
S. Schön
77
Kleinheisler László
L. Kleinheisler
78
Sigér Dávid
D. Sigér
78
Nego Loic
L. Nego
80
William Carvalho
W. Carvalho
81
Renato Sanches
R. Sanches
81
Diogo Jota
D. Jota
81
André Silva
A. Silva
81
Raphael Guerreiro
R. Guerreiro
84
Orbán Willi
W. Orbán
86
Cristiano Ronaldo
C. Ronaldo
87
Fiola Attila
A. Fiola
88
Varga Kevin
K. Varga
88
Bruno Fernandes
B. Fernandes
89
Joao Moutinho
J. Moutinho
89
Cristiano Ronaldo
C. Ronaldo
92
Nagy Ádám
Á. Nagy
95
Varga Roland
R. Varga
95
3-5-2
4-2-3-1
Gulácsi Péter P. Gulácsi 1
Botka Endre E. Botka 21
Orbán Willi W. Orbán 6
Szalai Attila A. Szalai 4
Lovrencsics Gergő G. Lovrencsics 14
Kleinheisler László L. Kleinheisler 15
Nagy Ádám Á. Nagy 8
Schäfer András A. Schäfer 13
Fiola Attila A. Fiola 5
Szalai Ádám Á. Szalai 9
Sallai Roland R. Sallai 20
Rui Patrício R. Patrício 1
Raphael Guerreiro R. Guerreiro 5
Ruben Días R. Días 4
Pepe P. Pepe 3
Nélson Semedo N. Semedo 2
William Carvalho W. Carvalho 14
Bruno Fernandes B. Fernandes 11
Bernardo Silva B. Silva 10
Danilo D. Danilo 13
Diogo Jota D. Jota 21
Cristiano Ronaldo C. Ronaldo 7

Itt a vége

Sajnos vereség a vége, pedig… Pedig ebben több volt, még voltak kósza helyzetek is a címvédő ellen, de a végn  portugálok aztán simán nyertek.

Ronaldo nem ma szerez barátokat

Miután belőtte a tizenegyesét nem a portugálok elé rohant ki örülni, hanem a magyarok előtt ünnepelt. Záporoztak is a sörös poharak felé. Nem nagyon zavarta sem ez, sem a pfújolás, amit a rúgás előtt kapott.

:(

2-0 sajnos, és sajnos nem ide. Tizenegyeshez jutott Portugália, Ronaldo ezt magabiztosabban lőtte, mint bármelyik szabadrúgását az elmúlt években, ezzel pedig végleg eldőlt a meccs.

Jobban jártunk volna

Ha Sigér az oldalvonalnál letarolja Renato Sanchest. Onnan már el voltunk csúszva, és Orbánnak nem sok esélye volt hátrányból szerelni.

Civil a pályán!

Az egyik magyar szurkoló csak azt látta, hogy bekerül a labda a hálóba, erre befutott Szalai Ádámot ölelgetni. A csatár ijedtében eltolta magától, de aztán békésen váltak el egymástól a felek. Még egy ember megpróbált bemászni a szögletzászlónál, de őt idejében leteperték. A gólnál egyébként látszott, hogy jó két lépésre lesen állt Schön, sajnos jó döntés született, pedig milyen közel volt…

Neeeemmm

Les… Les… Les… Schön, egyértelmű lesen volt, de nem intették le, végigment az akció, akkor lőtte be, mindenki örült, állítólag még valaki a pályára is rohant, akkor fújták vissza. Ezt be lehetett volna lengetni előre.

Egyre feszültebbek a portugálok

Persze mindenki Ronaldo dühöngéseit szokta kiemelni, de Bruno Fernandes is már sokadjára ordít kínjában az ég felé. Egy-két megoldáson és gyengébb lövésen is látszik, hogy fogytán a címvédő türelme.

Pofás magyar akció volt

Botka és Lovrencsics építkezett a jobb oldalon, aztán Botka beadása után Szalai elengedte a labdát, Sallai viszont sajnos nem találta el igazán jól. De legalább ott voltunk a 16-osuknál.

Gulácsi, Gulácsi, Gulácsi

Ezt kiabálta a közönség az újabb nagy védésnél. Akik eddig kritizálták, ma azok is kalapot emelhetnek előtte. Ő is, Orbán és Szalai Attila is parádés ma.

Úúúúúúúúúúúú

Láttuk. Ha nem is bent, de láttuk. Schäfer készítette le Sallai elé a labdát, aki ballal lőtt, Patríció azonban magabiztosan védett. Láttuk.

Tipikus Szalai

Megtartja a felpasszt, kissé darabosan elkezd forgolódni, és egyből lesz egy védő, aki odarúg. Lehet fújni egyet addig is. Hasznos a cséká ma is.

A portugál drukkerek is lelkesek

Kevés szó esett az ellenfél szurkolóiról, akik szinte az első perctől kezdve dobolnak. Egy piros-zöld zászlóra felírt buzdítás mögött lengetik a nemzeti zászlót. Párszor már „bent látták” a labdát. Tévedtek.

Bátor

Szalai Ádám vállakozott lövésre olyan távolságból, ahol ő inkább max leveszi és lekészíti a labdát. Na pont ilyen is lett a lövés, de a szádékot díjazni kell.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik