A továbbjutás bebiztosításáért pályára lépő, világbajnok francia válogatott lesz a magyarok ellenfele szombaton a Puskás Arénában, a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, a vendégek félelmetes támadótriója pedig első gólját, góljait akarja megszerezni a tornán.
Didier Deschamps szövetségi kapitány a németek ellen 1-0-ra megnyert első mérkőzésen is az Antoine Griezmann, Karim Benzema, Kylian Mbappé csatársort küldte a pályára, a találkozó után azonban mégsem az ő teljesítményüktől volt hangos a sajtó, hanem a francia középpálya szintén veretes névsorától. A Paul Pogba, N’Golo Kanté, Adrien Rabiot fémjelezte csapatrész ugyanis egészen kiválóan futballozott, esélyt sem hagyva a németeknek arra, hogy átrohanjanak rajta.
A müncheni összecsapáson ugyan Benzema és Mbappé is gólt szerzett, ezeket azonban les miatt nem adták meg, így végül Mats Hummels öngólja döntötte el a három pont sorsát. A franciák azzal a sikerrel elérték, hogy a magyarok elleni találkozón bebiztosíthassák nyolcaddöntős szereplésüket, a védő Lucas Hernández szerint pedig pontosan erre készülnek szombaton.
„Magyarország és Portugália ellen is ugyanolyan agresszívan kell játszanunk, mint ahogyan tettük azt Németországgal szemben” – jelentette ki a Bayern München futballistája, aki arra is kitért, hogy a Puskás Arénában telt ház fogadja majd őket, de a nézők nem nekik fognak szurkolni.
Ellenséges hangulat lesz egy tömött stadionban, amelytől el vagyunk szokva, így ez egy másfajta csata lesz
Hernández megdicsérte a magyarokat, akik szerinte 80 percig nagyon jól és sikeresen akadályozták meg az első meccsen, hogy a címvédő portugálok föléjük kerekedjenek. „Nagyon erősek védekezésben, és nem igazán hagynak területet, ezért kifejezetten ébernek kell lennünk” – fogalmazott a 27-szeres válogatott játékos.
Marco Rossi szövetségi kapitány válogatottja valóban nagyszerű teljesítményt nyújtott a mérkőzés jelentős részében az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldóval felálló portugálokkal szemben, a hajrában azonban három gólt kapott, így a bravúros kezdés elmaradt.
A világbajnoki címvédő az F csoport legerősebb együttese, ezért a magyaroknak ezúttal még nehezebb dolga lehet, mint kedden volt. Az elmúlt szezonban az Mbappé, Griezmann, Benzema hármas 102 gólt szerzett a Paris Saint-Germain, a Barcelona, valamint a Real Madrid színeiben, így az ő feltartóztatásuk kulcsfontosságú lehet.
A feladatot nehezíti, hogy szombaton délután várhatóan 30 Celsius-fok feletti hőségben kell majd futballozniuk a csapatoknak. Bár a papírforma szerint a franciák akár többgólos különbséggel is nyerhetnek, könnyen elképzelhető, hogy egy-, de inkább kétgólos vezetés birtokában már kevésbé erőltetik majd a támadásokat.
„Ha hőség van, akkor az nemcsak nekünk jelent gondot, hanem a franciáknak is” – nyilatkozta Rossi hozzátéve, hogy mindenki tudja, mennyire jó képességű ellenféllel találkoznak szombaton. „A legfontosabb, hogy fizikálisan és mentálisan mindenki készen álljon, és a lehető legjobb tudásunk szerint lépjünk pályára a meccsen.”
A középpályán ismét ott lehet a portugálok ellen jól futballozó Schäfer András, elöl pedig a Szalai Ádám, Sallai Roland kettős kaphatja meg újfent a bizalmat.
Ami a franciákat illeti, a németek ellen győztes csapat összetételén Deschamps vélhetően nem változtat majd, ugyanakkor kérdés, hogy egy esetleges korai, magabiztos vezetés birtokában a sztárok közül kiknek ad majd valamivel hosszabb pihenőt. A magyar-francia mérkőzés szombaton 15 órakor kezdődik a Puskás Arénában, a játékvezető az angol Michael Oliver lesz majd.
A kiemelt képen Hernández (jobbra) a német Joshua Kimmichhel harcol a labdáért.
Ahol a futball esze és szíve találkozik!
Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.