Hírek sport

Rossi csapata a legnagyobb sikert már elérte: újra merünk álmodni

Darko Bandic - Pool/Getty Images
Darko Bandic - Pool/Getty Images

A magyar labdarúgó-válogatott a franciák elleni, csodaszámba menő pontszerzéssel megteremtette az esélyt arra, hogy még továbbjuthasson az idei Európa-bajnokság halálcsoportjából.

Ehhez azonban a németeket kellene megverni Münchenben szerda este.

Azt a Németországot, amely a 2016-os Eb-n még elődöntős volt, majd a 2017-es Konföderációs Kupát rendkívül fiatal csapattal nyerte meg, ám azóta sorra érik a pofonok: a 2018-as vébéről szégyenszemre csoportutolsóként kullogott haza, és a közelmúltban nem várt vereségeket is szenvedett, elég csak az Észak-Macedónia elleni hazai 1-2-re gondolni a vb-selejtezőben.

A 82 millió fociedző országa

A mostani Európa-bajnokság Joachim Löw utolsó tornája. A 61 éves szakember 2004 és 2006 között másodedzőként, azóta pedig szövetségi kapitányként irányítja a csapatot (ő mindössze a tizedik német szövetségi kapitány a történelemben), vele lettek világbajnokok 2014-ben. Mostanra viszont láthatóan elfáradt a kapcsolat, a már említett kellemetlen eredmények mellett a válogatási elveit is kikezdi a német közvélemény, egy ideig például jegelte Thomas Müllert, Mats Hummelst és Jerome Boatenget – előbbi kettőt némi meglepetésre reaktiválta a mostani Eb-re, ami persze sokak szerint egyértelmű jele annak, hogy gondok vannak a válogatottnál.

Németország számára egy kijózanító pofonnal indult a torna, miután otthon kikapott a franciáktól. Ugyan egy öngól döntött (Hummels hároméves kisfia még örült is, hogy édesapja betalált), ám ezzel rögtön nehéz helyzetbe került a csapat az Eb halálcsoportjában, ugyanis a második körben a címvédő, budapesti győzelemmel kezdő Portugália volt az ellenfél.

Az a meccs tökéletesen megmutatta a német csapat kétarcúságát: eszeveszett tempó és gólérzékenység (még, ha két öngóllal be is segített a portugál válogatott), és meglepően sebezhető védelem. Bár Cristiano Ronaldóék végül 4-2-re kikaptak, a hajrában több nagy helyzetük, sőt kapufájuk is volt, azaz látványos és megérdemelt győzelmet aratott Németország, de nem volt ez annyira egyértelmű, mint ahogy az eredmény alakulása és a 4-2 mutatja.

Löw a két meccs között variált a taktikán, mert míg a franciák ellen 3-4-3-as hadrendben küldte pályára csapatát (a hajrára már 4-3-3-ra módosítva azt), addig a portugálok ellen már 3-4-2-1-ben, amitől nem is tért el a 90 perc során. A labdával mindez 3-2-5-re módosult, amelyben Müller és Serge Gnabry a félterületben helyezkedett el, magukra vonva a védelem figyelmét és területet nyitva Joshua Kimmichnek, valamint Robin Gosensnek – előbbit mindenki jól ismeri, utóbbi pedig egészen elképesztő formában játszik az Atalantában, két bajnoki szezon alatt húsz gólja és tizenhat gólpassza volt, míg Portugália ellen két assziszttal és egy góllal zárt.

Kapcsolódó
Jó lesz odafigyelniük a magyar focistáknak az óriási formában játszó német védőre
Gosens nevét sokan akkor ismerték meg, amikor Ronaldo nem adta oda neki a mezét. Pedig az elmúlt két idényben egészen extra teljesítményt nyújt.

Ebben a felállásban egyébként sikerült a németeket meggyőznie Löwnek, a Kicker legalábbis szerdán arról írt, nem a magyarok ellen kéne kísérletezgetni, Portugália ellen bevált a taktika, azzal kéne nekimenni a meccsnek. Annyi, hogy kerüljön be a kezdőbe Leon Goretzka. A Bayern játékosához köthető egyébként az Eb egyik legjobb nyilatkozata a visszatérő szurkolók kapcsán:

Jó, hogy újra a 82 millió fociedző országa vagyunk és már nem a 82 millió vírusszakértőé.

Ez az első tétmeccs 1954 óta!

Gazdag múltja van a két labdarúgó-válogatottnak, mégis, 1954 nem játszott egymással tétmeccset Magyarország és Németország. Akkor a világbajnokság csoportkörében a négy gólt szerző Kocsis Sándor vezérletével 8-3-ra nyert a magyar csapat, majd a döntőben találkoztak ismét a felek, a végeredmény pedig ismert: Puskás Ferenc és Czibor Zoltán góljával már a nyolcadik percben 2-0 volt ide, az NSZK azonban fordított és 3-2-re megnyerte a berni döntőt.

 

Azt a két tétmérkőzést leszámítva csak barátságos meccsei voltak a csapatoknak. Az örökmérleg tizenhárom magyar győzelem tíz-tíz döntetlen és német siker mellett. Legutóbb a 2016-os Európa-bajnokság előtt játszott a két válogatott, akkor Németország 2-0-ra nyert.

Lehet nem bízni Rossi válogatottjában?

Marco Rossi nemrég azt nyilatkozta, hogy amikor 2018 szeptemberében belépett az öltözőbe a telki edzőtáborban, akkor lényegében temetői hangulat fogadta. Na most az olasz szakember egy ilyen helyzetből épített fel egy olyan csapatot, ami

  • még ha pótselejtezőn is, de kiharcolta az Európa-bajnoki részvételt (és két meccset telt ház előtt játszhatott Budapesten),
  • valamint minden előzetes várakozást felülmúlva megnyerte csoportját a Nemzetek Ligájában és feljutott az elitbe a sorozatban.

Marco Rossi nagyon jól mérte fel, mi az a taktika, ami fekszik a magyar keretnek, a 3-5-2-től pedig nem is tér el, és talán nem kockáztatok nagyot, ha azt írom, nem a németek ellen kezd el kísérletezni. De miért is tenné? Az Eb-selejtező és a Nemzetek Ligája, majd a most tavasszal elindult világbajnoki kvalifikációs sorozat bebizonyította, ismét létezik kötelező győzelem a csapat számára, illetve már egy-két polccal feljebb jegyzett válogatottak ellen is van nemcsak keresnivalója, hanem akár győzelmi esélyes is Magyarországnak, elég csak a horvátok, a walesiek és a szerbek legyőzésére gondolni, vagy a döntetlenre a Robert Lewandowskival érkező Lengyelország ellen.

A mostani Eb pedig azt mutatta meg, nyugodtan lehet még ezeknél az eredményeknél is nagyobbat álmodni.

A címvédő Portugália ellen ugyan 3-0-s vereség lett a vége, de a csapat a 84. percig tartotta a gólnélküli döntetlent, csak aztán Schön Szabolcs les miatt visszafújt gólja, majd egy megpattanó lövés összetörte a válogatottat. Franciaország pedig hiába érkezett világsztárokkal, Fiola Attila góljával még vezettünk is, a világbajnok aztán a mi szempontunkból egy rendkívül peches szituációból mentett meg egy pontot. Hiába volt a pályán Kylian Mbappé, Karim Benzema, Antoine Griezmann és Paul Pogba is, a meccs emberének Kleinheisler Lászlót választották.

Egy nagyon erős mag alakult ki a magyar válogatottnál kezdve Gulácsi Péterrel, folytatva a sort Willi Orbánnal, Szalai Attilával és Sallai RolanddalSzoboszlai Dominik ráadásul nem is került be a végleges keretbe –, miközben melléjük tökéletesen passzolnak a többiek, mint Nagy Ádám, Szalai Ádám vagy a viszonylag kevés rivaldafényt kapó Botka Endre, és ehhez jön egy-egy kiugró teljesítmény, mint amilyen Fioláé vagy Kleinheisleré volt.

Kapcsolódó
Mit keres Szalai Ádám a válogatottban?!
Szalai Ádámot szétszedi a magyar szurkolók egy része, amiért kevés gólt rúg és megkopott a gyorsasága. Mégis sokat tesz hozzá a válogatott játékához.

Eljutottunk oda, hogy nem csak üres duma, hogy a csapat mindenki ellen megpróbál nyerni. Hogy aztán ez egy olyan futballnagyhatalom ellen mire lesz elég, mint Németország, az majd szerda este kiderül. De már az is nagy szó, hogy az utolsó forduló előtt van esély továbbjutni a halálcsoportból.

A stadion kivilágítása

Münchenben arra készültek, hogy tiltakozásul a melegelleneles magyar pedofiltörvény ellen a meccs helyszínéül szolgáló Allianz Arena szivárványszínű megvilágítást kap majd szerda este, az európai szövetség, az UEFA azonban nem adott erre engedélyt. A keddi döntés óta ezzel van tele a nemzetközi sajtó, nem csak a német és a magyar.

 

Manuel Neuer ugyanakkor engedélyt kapott, így ő majd szivárványos csapatkapitányi karszalaggal lép pályára. A német szurkolók is készülnek, a szivárványos zászlók mellett a szivárvány színeibe öltöznének a stadion különböző sorai.

 

Magyarországon közben a meccs idejére több stadiont is nemzeti színekben világítanak meg: a Ferencváros, az MTK és a Loki létesítménye lesz majd piros-fehér-zöld. Valamint az Állami Operaház.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik