Tisztelet, Magyarország! – a román sportsajtó is a válogatottunkat élteti

Mágikusnak és a torna egyik legnagyobb meglepetésének nevezte.
Kapcsolódó cikkek

A román sportsajtó mágikusnak és a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság egyik legnagyobb meglepetésének nevezte csütörtökön a Marco Rossi által vezetett magyar válogatottat, amely szerdán este 2-2-es döntetlent játszott Münchenben a német válogatott ellen, és közel állt a nyolcaddöntőbe jutáshoz, írta az MTI.

Kapcsolódó
A hajráig élt a magyar továbbjutás reménye az Eb-n
Hiába vezettünk kétszer, a németek egyenlítettek, és nyolcaddöntőbe jutottak.

Az egyedüli nyomtatásban megjelenő, legrégibb sportújság, a Gazeta Sporturilor kiemelte, hogy a magyarokat is magában foglaló úgynevezett halálcsoport valóban halálcsoport volt, és drámai módon ért véget.

A szerda esti német-magyar és portugál-francia mérkőzések idején sorra mind a négy csapat állt továbbjutásra, három közülük (Magyarország, Németország, Portugália) kiesésre is a pillanatnyi eredmények tükrében, végül az esélyesebbek léptek tovább, így Magyarország végzett a negyedik helyen.

Kapcsolódó
„Rohadt közel voltunk a kieséshez” – lapszemle a német-magyar után
Rossit súrolta a csoda, Lőwnek lesz mit megmagyaráznia.

Az újság a 65 éves Victor Piturca volt román szövetségi kapitányt idézi, aki az Eb-t közvetítő Pro TV román kereskedelmi csatorna szakmai elemzőjeként gratulált a magyar válogatottnak, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Rossi csapata nem jutott tovább.

Talán megérdemelték volna ezt a győzelmet, a keretükben szerényebb képességű játékosok vannak, de az edzőnek sikerült egy egységes, erős csapatot összeraknia. Nagy dolog, hogy Németország és Franciaország nem tudta legyőzni őket, gratulálok nekik, emelt fővel távoztak

– mondta Piturca.

Kapcsolódó
„Most hogy mondjam meg a kisfiamnak, hogy ez milyen nagy eredmény, de mégsem örülhetünk neki igazán?”
A magyar válogatott úgy fejezte be az Eb-t csoportja negyedik helyén, hogy az egész tornán tíz percnél kevesebbet volt hátrányban. A magyarokat büszkévé tette a csapat, bár volt, akiben a karnyújtásnyira lévő, ám végül elúszó továbbjutás miatt erősen munkálkodott a hiányérzet.

A mérkőzés után a legnézettebb román sportcsatornán, a Digisporton a német-magyar meccset elemezték a leghosszabban.

Ilie Dumitrescu korábbi román válogatott csatár a magyar együttes szervezett játékára hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy a magyarok nemcsak a védekezéssel törődtek, hanem támadni is képesek voltak, és a németek egyenlítő gólja után azonnal vissza tudtak vágni, ami azt jelenti, hogy nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is magas szinten teljesítettek.

A szakelemző a magyar együttes taktikai fegyelmezettségét is aláhúzta, majd elemzését úgy zárta, hogy le a kalappal a magyarok előtt,

miközben a román sportcsatorna képernyőjén „Tisztelet, Magyarország!” felirat volt olvasható.

Az Eurosport román nyelvű honlapján megjelent írás szerzője mágikusnak nevezte a magyar válogatottat, amely annak ellenére játszott “szenzációsan”, hogy senki nem adott neki esélyt a halálcsoportban.

A szerző szerint Marco Rossi megmutatta, hogy egy kis, sztárokat nélkülöző ország is képes esélyesként játszani a nagyok ellen, ha egységes és szervezett csapatként küzd.