Élő Közvetítés

Az oroszok 35 éve képtelenek legyőzni Belgiumot

ANTON VAGANOV / POOL / AFP
ANTON VAGANOV / POOL / AFP
Miközben Koppenhágában igazi drámát hozott a dán-finn mérkőzés, a B csoport másik mérkőzésén Belgium és Oroszország csapott össze egymással. Szentpéterváron nem volt szerencséje a hazaiaknak, a belgák könnyedén nyertek.

A statisztika már a mérkőzés előtt árulkodó volt, a felek eddig 12 alkalommal találkoztak egymással, az oroszok négy sikere még a jogelőd szovjetektől származott, akik az első négy meccset megnyerték.

Kapcsolódó
Dánia nemcsak Eriksent, hanem a nyitómeccset is elveszítette
A félbeszakadt, majd játékosok kérésére folytatott mérkőzést Finnország nyerte meg.

A 1986-os mexikói vb-nyolcaddöntő 4-3-as belga sikere azonban fordulópontot jelentett, azóta, azaz 35 éve nem termett babér az oroszoknak. Olyannyira, hogy a mérleg két döntetlen és hat vereség volt – utóbbiból kettőt éppen a vb-selejtezők során született.

Kapcsolódó
A videobíró is besegített a walesi pontszerzésbe
Nagy fölényben játszottak a svájciak, de nem tudtak nyerni az A csoport szombati mérkőzésén.

A belgák ott folytatták, ahol akkor abbahagyták, a 12. percben Mertens jobbról ívelt középre, és ugyan Lukaku méteres lesen állt, ezt a védelem nem érzékelte, így Szemjonov játékba avatkozott, de róla éppen az Inter-csatár elé pattant a labda. Lukaku köszönte, és a számára ziccert jelentő helyzetet nem hibázta el (1-0).

A gólszerző ezt követően a kamerához rohant, és azt üzente dán klubtársának, Christian Eriksennek:

Chris, Chris, szeretlek!

Folytatódott a belga fölény, és a 34. percben újabb gól született: Thorgan Hazard bal oldali beadását Sunyin kapus ügyetlenül középre tolta ki, Meunier pedig 8 méterről az üres kapuba lőtt (2-0).

A második félidőben az oroszok rákapcsoltak és megpróbáltak mindent, de igazából nem jutottak el komoly helyzetig. Belgium pedig nem akart megszakadni a pályán, hiszen zsebben volt a győzelem.

A 88. percben azért Lukaku még bevert egy ziccert, beállítva a 3-0-s végeredményt.

A csoport szerdán a finn-orosz meccsel folytatódik, míg csütörtökön Dánia és Belgium csap össze egymással.

Jún. 12. Június 12. 21:00
Szentpétervár Krestovsky Stadion

Romelu Lukaku
R. Lukaku
10
Timothy Castagne
T. Castagne
27
Thomas Meunier
T. Meunier
27
Daler Kuzjajev
D. Kuzjajev
30
Gyenisz Cserisev
G. Cserisev
30
Thomas Meunier
T. Meunier
34
Jurij Zsirkov
J. Zsirkov
43
Vjacseszlav Karavejev
V. Karavejev
43
Dmitrij Barinov
D. Barinov
46
Igor Divejev
I. Divejev
46
Roman Zobnyin
R. Zobnyin
63
Makszim Muhin
M. Muhin
63
Gyenisz Cserisev
G. Cserisev
63
Alekszej Mirancsuk
A. Mirancsuk
63
Dries Mertens
D. Mertens
72
Eden Hazard
E. Hazard
72
Jan Vertonghen
J. Vertonghen
77
Thomas Vermaelen
T. Vermaelen
77
Yannick Carrasco
Y. Carrasco
77
Dennis Praet
D. Praet
77
Romelu Lukaku
R. Lukaku
88
3-4-3
4-2-3-1
Thibaut Courtois T. Courtois 1
Toby Alderweireld T. Alderweireld 2
Dedryck Boyata D. Boyata 4
Jan Vertonghen J. Vertonghen 5
Timothy Castagne T. Castagne 21
Leander Dendoncker L. Dendoncker 19
Youri Tielemans Y. Tielemans 8
Thorgan Hazard T. Hazard 16
Dries Mertens D. Mertens 14
Romelu Lukaku R. Lukaku 9
Yannick Carrasco Y. Carrasco 11
Anton Sunyin A. Sunyin 1
Mário Fernandes M. Fernandes 2
Andrej Szemjonov A. Szemjonov 5
Georgij Dzsikija G. Dzsikija 14
Jurij Zsirkov J. Zsirkov 18
Magomed Ozdojev M. Ozdojev 7
Dmitrij Barinov D. Barinov 8
Roman Zobnyin R. Zobnyin 11
Alekszandr Golovin A. Golovin 17
Daler Kuzjajev D. Kuzjajev 23
Artyom Dzjuba A. Dzjuba 22

Lukakuék esélyt sem hagytak az oroszoknak

Az Európa-bajnoki selejtezők során Belgium otthon és idegenben is simán győzött Oroszország ellen, és ez a sorozat az Eb-n sem szakadt meg. A szentpétervári mérkőzésen 3-0 lett a végeredmény, Romelu Lukaku kétszer, Thomas Meunier egyszer volt eredményes.

2-0 Meunier

Hazard bal oldali beadását Sunyin ügyetlenül középre tolta ki, Meunier pedig 8 méterről az üres kapuba lőtt (2-0).

Újabb belga helyzet

Lukaku lövését Dzsikija blokkolta, majd ismét az Inter-csatárhoz került a labda, de beadását követően Tielemans a léc fölé bombázott.

Lukaku Eriksennek üzent a gólja után

Bár mennek a meccsek, természetesen mindenki Christian Eriksenre gondol, a dán válogatott játékos ugyanis összesett a finnek elleni mérkőzés közben a pályán, újra kellett éleszteni. A legutóbbi hírek szerint az állapota stabil.

Interes csapattársa, Romelu Lukaku az oroszok ellen szerzett gólja után a kamerába üzente meg Eriksennek: Chris, Chris, szeretlek!

1-0 Lukaku

Óriási védelmi hibát követően a lesen álló Lukakuhoz eljutott egy védőről lecsorgó lapba, az Inter csatára pedig nem hibázott (1-0).

Hazard volt a király

A felek legutóbb a mostani Eb selejtezőjében találkoztak, akkor Belgium otthon 3-1-re, idegenben 4-1-re győzött. A hét gólból négyet Eden Hazard szerzett.

Belga fölény

A felek korábban 12-szer találkoztak egymással. A szovjet érában a belgák egyszer nyertek, négyszer kikaptak. Ugyanakkor 1996 óta veretlenek: a mérleg öt győzelem és két döntetlen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik