Élő Közvetítés

Holland rövidzárlat is kellett az Eb eddigi legjobb meccséhez

JOHN THYS / POOL / AFP
JOHN THYS / POOL / AFP
Az eddigi feledhető teljesítmények után Amszterdamban végre igazi futballt láthattak a nézők: a C csoportban ugyanis a hollandok ötgólos, fordulatos mérkőzésen győzték le Ukrajnát.

Története során mindössze kétszer találkozott egymással a két válogatott, 2008-ban 3-0-ra nyert Hollandia, 2010-ben pedig 1-1-es döntetlent hozott a felkészülési mérkőzés.

Kapcsolódó
Hiába Pandev hőstette, két cserecsatár góljával megnyerte első Eb-meccsét Ausztria
Vért izzadt a győzelemért Ausztria, de sikerült legyőznie Észak-Macedóniát.

Ebből nem lehetett kiindulni, mint ahogy félrevezető lehetett volna az idei meccsekből következtetést levonni. Hollandia egy meglepő 4-2-es vereséggel nyitotta a vb-selejtezőket Törökországban, utána három meccset megnyert (ez Lettország, Gibraltár és Grúzia ellen kötelező volt), és Skóciával 2-2-es döntetlent ért el. Az ukránok ugyanakkor három 1-1 után az északíreket (1-0) és a ciprusiakat (4-0) verték júniusban.

Kapcsolódó

A holland szurkolók valóban mélyütésként élhették meg a törökországi pofont, mert azóta folyamatosan Frank de Boer kapitány alkalmatlanságát próbálják bizonyítani. De legalábbis a holland futballkultúrától testidegennek ítélik meg az ötvédős rendszert. Így fordulhatott elő, hogy szombaton egy repülőgéppel húzott transzparensen üzenték meg neki, a 4-3-3 lehet a célravezető.

Talán ezért is jelent meg mindenhol a 3-5-2-es formáció a felállásban, de azért meccs közben látszott, hogy a két szélső, Van Aanholt és Dumfries bizony visszazárt a védővonalba.

Kapcsolódó
„Mi kell ahhoz, hogy az UEFA behúzza a féket? Igazi halál?”
Az emberi méltóság fontosabb, mint a több millió dolláros Európa-bajnokság.

Az első tíz perc olyan volt, amilyenről minden szurkoló álmodik: Depay lövését kézzel, Dumfries ziccerét lábbal védte az ukrán Buscsan kapus, míg Wijnaldum a léc fölé bombázott.

Az ukránok nem csupán emiatt bosszankodhattak, a ferencvárosi Zubkov korán megsérült és le kellett cserélni. De a csapat nem játszott rosszul, ha nem kapkodva védekezett, és okos labdatartással támadásba lendült, akkor volt fantázia a játékában.

Csak amíg a hollandok folyamatosan helyzetbe kerültek, addig az ellenfél túlcifrázta, így a pár ígéretes helyzetből még kapura lövés sem született.

Az első félidő legszebb jelenete Buscsané volt, aki a 39. percben félelmetes reflexszel védte Wijnaldum bombáját.

A szünet nem tett jót az ukránoknak, mert az 52. percben góllá érett a holland nyomás: egy jó kiugratást követően Dumfries jobbról tette középre a labdát, Buscsan merész kivetődéssel elkanalazta a hosszún érkező csatár elől, de éppen a második hullámban felzárkózó Wijnaldum elé, aki kilőtte a kapu jobb oldalát (1-0).

Az 59. percben jött a második, Dumfries elnyomott egy ukránt, de egy másik védő blokkolt, a kipattanót azonban Weghorst bevágta. Az ukránok reklamáltak, a VAR megnézte az esetet, de se szabálytalanságot, se lest nem fedezett fel (2-0).

Frank de Boer nyugodt és elégedett hadvezérként állhatott a kispad mellett, nem tudhatta, hogy mi vár még rá.

Mert a 75. percben az addig is jól mozgó, de mindent túlgondoló Jarmolenko egyszerűt húzott, elindult jobbról befelé, majd 20 méterről, ballal óriási gólt lőtt (2-1).

Ez meg is zavarta a hollandokat, a 79. percben ugyanis Malinovszkij balról középre ívelt szabadrúgására három védő között Jaremcsuk érkezett, és gyönyörű mozdulattal fejelt a kapu bal oldalába (2-2).

De még mindig nem volt vége: a 85. percben a csereként beállt Aké balról adott középre, Dumfries pedig újabb fejessel ismét a hollandokat juttatta előnyhöz (3-2) és mint később kiderült, győzelemhez.

Jún. 13. Június 13. 21:00
Amszterdam Johan Cruijff Aréna

Olekszandr Zubkov
O. Zubkov
13
Marlos
M. Marlos
13
Georginio Wijnaldum
g. Wijnaldum
52
Wout Weghorst
w. Weghorst
59
Daley Blind
d. Blind
64
Nathan Aké
n. Aké
64
Patrick van Aanholt
p. Aanholt
64
Owen Wijndal
o. Wijndal
64
Marlos
M. Marlos
64
Mikola Saparenko
M. Saparenko
64
Andrij Jarmolenko
A. Jarmolenko
75
Roman Jaremcsuk
R. Jaremcsuk
79
Denzel Dumfries
d. Dumfries
85
Wout Weghorst
w. Weghorst
88
Luuk de Jong
l. Jong
88
Jurriën Timber
j. Timber
88
Joël Veltman
j. Veltman
88
Memphis Depay
m. Depay
91
Donyell Malen
d. Malen
91
Szerhij Szidorcsuk
S. Szidorcsuk
93
3-5-2
4-3-3
Maarten Stekelenburg m. Stekelenburg 1
Jurriën Timber j. Timber 25
Stefan de Vrij s. Vrij 6
Daley Blind d. Blind 17
Denzel Dumfries d. Dumfries 22
Marten de Roon m. Roon 15
Georginio Wijnaldum g. Wijnaldum 8
Frenkie de Jong f. Jong 21
Patrick van Aanholt p. Aanholt 12
Wout Weghorst w. Weghorst 19
Memphis Depay m. Depay 10
Georgij Buscsan G. Buscsan 1
Olekszandr Karavajev O. Karavajev 21
Ilija Zabarnij I. Zabarnij 13
Mikola Matvijenko M. Matvijenko 22
Vitalij Mikolenko V. Mikolenko 16
Ruszlan Malinovszkij R. Malinovszkij 8
Szerhij Szidorcsuk S. Szidorcsuk 5
Olekszandr Zincsenko O. Zincsenko 17
Andrij Jarmolenko A. Jarmolenko 7
Roman Jaremcsuk R. Jaremcsuk 9
Olekszandr Zubkov O. Zubkov 20

Ezt írjuk fel

Ukrán helyzet, sőt kaput eltaláló lövés. Amúgy nem passzolgattak rosszul, de megakadt a támadás lendülete, és mire Jaremcsuk lendítette a lábát, addiogra már felállt a holland védelem, Stekelenburg pedig biztosan védett.

Őrület, de

2528 napnak kellett eltelnie, hogy ismét egy nagy világeseménen holland gól essen. 2014-ben is Wijnaldum talált be. Kapitány.

VÉ-GE az első félidőnek

Hollandia uralja a meccset, még nagy helyzetei is voltak, de nem tud mit kezdeni Buscsannal, akinek több nagy bravúrja is volt. Az ukrán kontrákban közben végig ott a veszély, szóval érdekes második félidő vár ránk.

Buscsan!

Lehet ezt fokozni? Aligha! Wijnaldum elé pattant a labda, dropból lőtt, az ukrán kapus azonban most is látványosan véd. Óriási.

In Buscsan we trust!

Mondhatnák az ukránok. Eddig ő a meccs embere, tökéletes ütemben mozdult ki most a kapujéból és szedte le a támadó lábáról a labdát.

Olaf Kraak / POOL / AFP

Az ukránok adtak majdnem gólpasszt Hollandiának

Depay, Depay, Depay. Mindent a Lyon támadója akar megoldani, ami egyébként nem áll rosszul neki, de kicsit kiszáítmhatóvá is teszi a hollandok játékát. Most is ő akarta beerőszakolni a labdát a tizenhatoson belülre, lesről indult a csapattárs, de az ellenféltől érkezett volna a passz, az ukránok kapus aazonban résen volt.

Zubkov húzza a lábát

Lehet, hogy a Fradi játékosának ennyi volt ez a nyitómeccs, az első percektől kezdve húzta a lábát, majd kiment az oldalvonalon kívülre, ott ápolták.

Bárcsak ilyen lenne a 90 perc, mint az első kettő!

Na, az első pillanatokban az ukránok próbálkoztak, Zubkov forgolódott a tgizenhatoson belül kipasszolta, és bár csapattárshoz, elhalt az ukrán támadás. Cserébe a hollandok egy labdaszerzés után megindultak, természetesen Depay volt, aki egy kötényt is kiosztva jutott el lövésig, de védett az ukrán kapus.

Megy a meccs!

Amszterdamban vagyunk, szóval nem is mondunk semmit a hangulatról, mert pont olyan, mint amire bárki számítana – a korlátozások mellett természetesen.

Csak lebecsüljük a hollandokat?

Az adatelemzéssel foglalkozó Gracenote amúgy többet lát a holland válogatottban, mint sok szakértő, ugyanis kilenc százalék esélyt adnak az Európa-bajnoki győzelmükre. Ez elsőre nem hangzik soknak, de a topjelölt Anglia és Franciaország is 14-14 százalékkal vágott neki a tornának.

Frank De Boer megüti a szintet?

Furcsa a helyzet a hollandoknál. Ronald Koemannal nagyon jól szerepelt a csapat, de őt aztán elhívta a Barcelona, így De Boer lépett elő, aki az Ajaxot négy bajnoki címhez vezette, de aztán folyamatosan kirúgták, megbukott az Internél, a Crystal Palace-nál is, a válogatott előtt pedig az MLS-ben szereplő Atalanta Unitedet irányította.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik