Sallói Dániel 2018-as bombaformáját idézi az Egyesült Államokban; a csatár 10 meccsen négy gólt szerzett idén, és úgy sikerült újra felépítenie magát, hogy nem kellett klubot váltania, hiszen a Sporting Kansas Cityben remekel.
„Egyértelmű, hogy jól megy, de kell egy kicsit a mázli is: az első meccsemen gólt rúgtam, és az ilyen dolgoktól visszajön az ember önbizalma. Jól megy a csapatnak, nekem is jól megy, nagyon összetett, de nem szeretek visszatekintgetni a múltra. Most örülök, hogy jelenleg nincsen semmi probléma” – nyilatkozta Sallói Dániel a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek.
Sallói ugyanúgy négygólos, mint az Inter Miami csatárcsillaga, Gonzalo Higuaín, aki a minap meglepő szavakkal méltatta az MLS-t: „Amikor idejöttem, azt hittem, egy csikkel a számban vígan elfocizgatok, aztán szembesültem a valósággal.”
A volt Real Madrid- és Juventus-kedvenc hozzátette, nagyon komoly fizikai kihívás jól teljesíteni az MLS-ben, amely nagyon hasonlít a Serie A-ra.
„Örülök, hogy ezt mondta Higuaín, mert rengeteg játékos már belebukott, csak nekik nincs akkora nevük, és ezért nem kapja fel a szavaikat média. De nem egyszerű felvenni a ritmust, szóval hozzá kell szokni. Nekem rengeteg csapattársam jött az évek során Európából, komolyabb bajnokságokból, és lesokkolódtak, hogy ez sokkal nehezebb; az edzések, a meccsek, a tempó, a fizikai erő, minden összejátszik, plusz még a rengeteg utazás is” – mondta Sallói.
A 24 éves játékos örül, hogy Gazdag Dániel és Schön Szabolcs is az MLS-be igazolt, utóbbinak az Eb-n szerzett, portugálok elleni lesgólját pedig ő is megünnepelte.
Én is naiv szurkoló lettem egy-két pillanatra, mert látszott, hogy les volt, de miután elengedte a partjelző, én is azért fölugrottam – a játékostársaimmal együtt.
Ugyanis itt, a csapaton belül nagyon sokan szurkolnak a magyaroknak miattam. Sajnos akkor nem tudtunk gólt rúgni, de örülök, hogy döntetlent tudtunk játszani a franciákkal, nagyon-nagy eredmény, kíváncsi leszek, mit tudunk produkálni a németek ellen. Bármi lehet, szerintem ők is félnek, mert ha nagycsapatok játszanak kisebb csapatok ellen, és nem tudnak gólt rúgni a 60-70. percig, elkezdenek stresszelni – reméljük, ez fog történni. Ahogy nézem az Eb-t, akármelyik másik csoportban lettünk volna, simán gondolkozhatnánk azon, hogy továbbjutunk másodikként, vagy nagy harcban vagyunk az ellenfeleinkkel.”
A kansasi légiós célja pedig mi más is lehetne, minthogy odaérjen a Rossi-keretbe.
Ezt a formát kell fenntartani, és akkor esetleg ősszel már ott tudok lenni a válogatottnál – akár a kispadon, vagy akár már debütálhatok.
Ahol a futball esze és szíve találkozik!
Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.