Hírek sport

Az ötszörös túlerőben lévő angolokkal kell szembeszállniuk a dán drukkereknek

Philip Davali / Ritzau Scanpix / AFP
Philip Davali / Ritzau Scanpix / AFP

A dán futballszurkolóknak felkínált összes jegy gazdára talált, azaz közel nyolcezren buzdítják majd szerdán este a csapatot a házigazda angolok elleni Európa-bajnoki elődöntőben, a Wembley Stadionban.

Dánia 29 év után juthat ismét a fináléba az Eb-n, az elődök 1992-ben meg is nyerték a viadalt. A dán szövetség ötezer zászlót küld ki Londonba, hogy segítse a drukkereket a buzdításban, de az angol drukkerek így is nagyjából ötszörös túlerőben lesznek a lelátón.

Kapcsolódó
A dánok kapusa zseniálisan froclizta az angolokat az elődöntő előtt
Azt is elmondta, olyan hihetetlen támogatást kapnak a dán emberektől, amit soha nem tapasztalt.

A jegyhez jutott dán szurkolók többsége Angliában él, miután a szombati, csehek elleni negyeddöntős siker után az otthoniaknak nem lett volna lehetőségük megfelelni a brit karanténszabályoknak.

Kapcsolódó
A dán kapitány a szurkolóik érdekében üzent a brit miniszterelnöknek
A nyolcad- és a negyeddöntőben különengedéllyel utazhattak a dán szurkolók.

Frigyes dán koronaherceg ugyanakkor a tervek szerint ott lesz a lelátón, felesége és fia kíséretében. Az angol-dán elődöntő 21 órakor kezdődik, a győztes vasárnap az olaszokkal csap össze az ugyancsak Londonban sorra kerülő fináléban.

Kapcsolódó
Chiellini olyan műsort vágott le a 11-esek előtt, hogy azután nem veszíthettek az olaszok
Jordi Alba láthatóan nem is tudott mit kezdeni a helyzettel.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik