Hírek sport

Felejthetetlen antifocival is lehetett Eb-t nyerni

VINCENZO PINTO / AFP
VINCENZO PINTO / AFP

Hat év próbálkozás után 2002-re a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség rájött, hogy az aranygól nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, azonban a kísérletező kedv nem lankadt. Jött az ezüstgól, amely egy évet sem ért meg, de 2004-ben a görögök szédületes Eb-menetelésének részévé vált.

A 2004-es Eb-selejtezők régóta nem látott lehetőséget ígértek a magyar válogatott számára, Gellei Imre együttese ugyanis két körrel a vége előtt még esélyes volt a továbbjutásra. Hat forduló alatt csak Svédország tudott nyerni ellenünk (Budapesten 2-1-re), és ha Rigában nem rohanunk neki a letteknek (amit Maris Verpakovskisék kíméletlenül kihasználtak a kontráikkal) és nem kapunk ki 3-1-re, itthon a lengyelekkel szemben kiharcolhattuk volna a továbbjutást.

Érdekesség, hogy az egész Eb-kvalifikáció első gólját a feröeri John Petersen szerezte a skótok elleni 2-2-es eredménnyel véget ért mérkőzésen. Petersen korábban játszott a feröeri kézilabda-válogatottban is…

Eb-történelem

1960: a Real-elnök a fél szovjet válogatottat szerződtette volna az Eiffel-torony tetején

1964: a harmadosztályból is leigazolta volna a Barca, de nemet mondott

1968: a legfurább Eb-elődöntő, ahol pénzfeldobással dőlt el a győztes

1972: ilyen csatárral képtelenség lemaradni az Eb-aranyról

1976: félt az elhízástól, annyi fogadást nyert meg az Eb hőse

1980: egy lábtörés segítette aranyéremhez az Eb-döntő német legendáját

1984: meghódította az európai futballt a mágikus négyes

1988: Hollandia egy bokasérült kispadossal verte végig Európát

1992: „Krisztusom, megtettük, ez nem álom” – amikor a dánok tündérmesét írtak az Eb-n

1996: A kapitány felesége megálmodta, Bierhoff meghálálta

2000: Trézéguet aranygóljával írtak történelmet a franciák

Az a furcsa 2-2

Az Eb A csoportja óriási meglepetéssel indult, Görögország ugyanis 2-1-re megverte a nyitómérkőzésen a portugálokat. A váratlan kudarc nem szegte kedvét a válogatottnak, Oroszország és Spanyolország legyőzésével végül csoportgyőztesként jutottak tovább. Görögország egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel, négy ponttal csusszant be a negyeddöntőbe.

A B csoportból Franciaország és Anglia jutott a legjobb nyolc közé. A C csoportban azonban volt izgalom, hiszen a svéd, a dán és az olasz csapat döntetleneket ért el egymással. Az utolsó fordulóra az a helyzet állt elő, hogy ha Olaszország legyőzi Bulgáriát, akkor jó esélye van a továbbjutásra, hacsak a dánok és a svédek nem játszanak 2-2-es döntetlent, mert azzal a két északi jut tovább. A végeredmény 2-2 lett…

A D csoportban a németek ismét elvéreztek, Hollandia négy ponttal, Csehország pedig hibátlan teljesítménnyel jutott a nyolc közé.

Az Eb álomcsapata

Petr Cech (cseh) – Traianosz Dellasz (görög), Ricardo Carvalho (portugál), Jurkasz Szeitarídisz (görög), Gianluca Zambrotta (olasz), Maniche (portugál), Pavel Nedved (cseh), Teodorosz Zagorakisz (görög), Milan Baros (cseh), Cristiano Ronaldo (portugál).

Beckham legrosszabb tizenegyese

A negyeddöntőben Csehország 3-0-ra elgázolta Dániát, a görögök nem kis meglepetésre Angelosz Hariszteasz góljával megverték a franciákat, a másik két párharc viszont 11-esekkel dőlt el.

A svéd-holland mérkőzésen nem született gól, majd a tizenegyeseknél Zlatan Ibrahimovic és Philip Cocu is rontott, de a döntés a hatodik körre maradt. Olof Mellberg lövését óriási kivédte Edwin van der Sar, Arjen Robben nem hibázott, Hollandia jutott a legjobb négy közé.

A Portugália-Anglia csata igazi drámát hozott, az angolok Michael Owen korai góljával a hajráig vezettek, de Hélder Postiga hosszabbításra mentette a mérkőzést.

A 110. percben aztán Rui Costa juttatta előnyhöz a portugálokat, ám ezúttal azonban már nem az arany-, hanem az ezüstgól döntött (azaz ha a hosszabbítás egyik felében gól születik, a 15 percet le kell játszani), és Frank Lampard bekotorta az egyenlítést (2-2).

A 11-eseknél David Beckham kilőtte a stadionból a labdát, Rui Costa is hibázott, végül a hetedik körben dőlt el a továbbjutás, amikor Darius Vassel sem talált be.

Hariszteasz döntött

Az elődöntőben Portugália 2-1-re verte Hollandiát, a másik ágon viszont a cseheknek nem feküdt a görögök stílusa, így végül Traianosz Dellasz 105. percben szerzett ezüstgólja döntött.

Az Eb-k történetében először fordult elő, hogy a nyitómérkőzést és a döntőt is ugyanaz a két csapat játszotta. Luis Felipe Scolari kapitány hiába gondolkodott úgy, hogy egy támadó szellemű felállással megtörheti a görög ellenállást, tévedett. Hiába volt 16:4 a lövési, és 58:42 a labdabirtoklási arány a házigazda javára, a görögök egyetlen kaput ért kísérlete, Hariszteasz fejese gólt és Európa-bajnoki győzelmet ért.

Amikor a játékvezető lefújta a mérkőzést, olyan volt, mintha lekapcsolták volna a világítást, csak egy sötét folt maradt az emlékezetemben. Hosszú percekig egy idióta vigyor fagyott az arcomra. Hihetetlen pillanatok voltak

– emlékezett vissza a csapatkapitány Theodorosz Zagorakisz.

Öt érdekesség a 2004-es Eb-ről

  • Portugália volt az első házigazda, aki a franciák 1984-es bravúrja óta először bejutott az Európa-bajnokság döntőjébe.
  • Görögország az egyenes kiesés három mérkőzésének mindegyikét 1-0-ra nyerte meg.
  • 18 évesen és 237 naposan Wayne Rooney lett a legfiatalabb, aki egy Eb-n gólt szerzett. De rekordja mindössze négy napot élt meg, amikor is a svájci Johan Vonlanthen (18 év és 141 nap) túlszárnyalta.
  • A görög lett a kilencedik válogatott, amelynek a neve felkerült az Eb-serlegre.
  • Az Eb leggyorsabb gólját Dmitrij Kiricsenko szerezte, az addigra már kiesett oroszok 68 másodperc után szereztek vezetést Görögország ellen az utolsó csoportmérkőzésen.

 

XII. Európa-bajnokság, 2004, Portugália (2004. június 12.-július 4.)

A csoport:
Portugália – Görögország 1-2 (0-1)
gól: C. Ronaldo (90+3.), illetve Karangunisz (7.), Baszinasz (51.)

 

Spanyolország – Oroszország 1-0 (0-0)
gól: Valerón (60.)

 

Görögország – Spanyolország 1-1 (0-1)
gól: Hariszteasz (66.), illetve Morientes (28.)

 

Oroszország – Portugália 0-2 (0-1)
gól: Maniche (7.), Rui Costa (89.)

 

Spanyolország – Portugália 0-1 (0-0)
gól: Nuno Gomes (57.)

 

Oroszország – Görögország 2-1 (2-1)
gól: Kiricsenko (2.), Bulikin (17.), illetve Vrízasz (47.)

 

A csoport végeredménye: 1. Portugália 6 pont, 2. Görögország 4, 3. Spanyolország 4, 4. Oroszország 3.

 

B csoport:
Svájc – Horvátország 0-0

 

Franciaország – Anglia 2-1 (0-1)
gól: Zidane (90+1., 90+3.), illetve Lampard (38.)

 

Anglia – Svájc 3-0 (1-0)
gól: Rooney (23., 75.), Gerrard (82.)

 

Horvátország – Franciaország 2-2 (0-1)
gól: Rapaic (48.), Prso (52.), illetve Tudor (22., öngól), Trezeguet (64.)

 

Horvátország – Anglia 2-4 (1-1)
gól: N. Kovac (5.), Tudor (73.), illetve Scholes (40.), Rooney (45+1., 68.), Lampard (79.)

 

Svájc – Franciaország 1-3 (1-1)
gól: Vonlanthen (26.), illetve Zidane (20.), Henry (76., 84.)

 

A csoport végeredménye: 1. Franciaország 7 pont, 2. Anglia 6, 3. Horvátország 2, 4. Svájc 1.

 

C csoport:
Dánia – Olaszország 0-0

 

Svédország – Bulgária 5-0 (1-0)
gól: Ljungberg (32.), H. Larsson (57., 58.), Ibrahimovic (78.), Allbäck (90+1.)

 

Bulgária – Dánia 0-2 (0-1)
gól: Tomasson (44.), Grönkjaer (90+2.)

 

Olaszország – Svédország 1-1 (0-1)
gól: Cassano (37.), illetve Ibrahimovic (85.)

 

Olaszország – Bulgária 2-1 (0-1)
gól: Perrotta (48.), Cassano (90+4.), illetve M. Petrov (45.)

 

Dánia – Svédország 2-2 (1-0)
gól: Tomasson (28., 66.), illetve H. Larsson (47.), Jonson (89.)

 

A csoport végeredménye: 1. Svédország 5 pont, 2. Dánia 5, 3. Olaszország 5, 4. Bulgária 0.

 

D csoport:
Csehország – Lettország 2-1 (0-1)
gól: Baros (73.), Heinz (85.), illetve Verpakovskis (45+1.)

 

Németország – Hollandia 1-1 (1-0)
gól: Frings (30.), illetve Van Nistelrooy (81.)

 

Lettország – Németország 0-0

 

Hollandia – Csehország 2-3 (2-1)
gól: Bouma (4.), Van Nistelrooy (19.), illetve Koller (23.), Baros (71.), Smicer (88.)

 

Hollandia – Lettország 3-0 (2-0)
gól: Van Nistelrooy (27., 35.), Makaay (84.)

 

Németország – Csehország 1-2 (1-1)
gól: Ballack (21.), illetve Heinz (30.), Baros (77.)

A csoport végeredménye: 1. Csehország 9 pont, 2. Hollandia 4, 3. Németország 2, 4. Lettország 1.

 

Negyeddöntők:
Portugália – Anglia 2-2 (0-1, 1-1, 1-1), 11-esekkel 6-5
gól: Postiga (83.), Rui Costa (110.), illetve Owen (3.), Lampard (115.)

 

Franciaország – Görögország 0-1 (0-0)
gól: Hariszteasz (65.)

 

Svédország – Hollandia 0-0, 11-esekkel 4-5

 

Csehország – Dánia 3-0 (0-0)
gól: Koller (49.), Baros (63., 65.)

 

Elődöntők:
Portugália – Hollandia 2-1 (1-0)
gól: C. Ronaldo (26.), Maniche (58.), illetve Andrade (63., öngól)

 

Görögország – Csehország 1-0 (0-0, 0-0) – ezüstgóllal
gól: Dellasz (105.)

 

Döntő (2004. július 4.,):
Portugália – Görögország 0-1 (0-0)
Lisszabon, da Luz stadion, 62 865 néző
vezette: Merk (német).
Portugália: Ricardo – Miguel (43. Paulo Ferreira), Jorge Andrade, Ricardo Carvalho, Nuno Valente, Figo, Costinha (60. Ruí Costa), Maniche, Deco, Cristiano Ronaldo, Pauleta (74. Nuno Gomes). Szövetségi kapitány: Luis Felipe Scolari.
Görögország: Nikopolidisz – Szeitaridisz, Kapszisz, Dellasz, Fisszasz, Zagorakisz, Baszinasz, Katszuranisz, Jannakopulosz (76. Venetidisz), Vrizasz (81. Papadopulosz), Hariszteasz. Szövetségi kapitány: Otto Rehhagel.
gól: Hariszteasz (57.)

 

A döntő góllövőlistájának élmezőnye:
5 gólos: Milan Baros (Csehország)
4 gólos: Wayne Rooney (Anglia), Ruud van Nistelrooy (Hollandia)
3 gólos: Jon Dahl Tomasson (Dánia), Zinédine Zidane (Franciaország), Frank Lampard (Anglia), Henrik Larsson (Svédország), Angelosz Hariszteasz (Görögország)

 

A teljes torna (2002-04) góllövőlistájának élmezőnye:
9 gólos: Ermin Siljak (Szlovénia), Ruud van Nistelrooy (Hollandia)
8 gólos: Jan Koller (Csehország), Thierry Henry (Franciaország), Milan Baros (Csehország)
7 gólos: Raúl González (Spanyolország), Filippo Inzaghi (Olaszország), Maris Verpakovskis (Lettország), David Trezeguet (Franciaország)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik